Érdemes visszatekinteni, hogy jutottunk el oda, hogy a művészvilág NFT lázban ég. Mindez nem olyan régen kezdődött: az egyik első projekt, ami már művészeti szempontból is érdekes 2017-ben indult CryptoPunks néven.
Erről azért is érdemes most beszélni, mert a Christies aukciósház a történelmi Beeple eladás után (69 millió dollár) bejelentette, hogy májusban elárvereznek 9 CryptoPunks NFT alkotást.
De mi ez az egész?
Az amerikai Matt Hall és John Watkinson a Larva Lab szoftvercég tulajdonosai egy olyan kísérletet álmodtak meg, amiben 10 ezer egyedi rajzot szoftveresen generálnak le. Az angol punk szcéna inspirálta, 24x24 pixeles alkotásokat egyedi sorszámmal látták el, 1-től 10 ezerig.
Alapvetően egy szoftveres algoritmusra bízták, hogy a személyiségjegyeket a gép megrajzolja. A napszemüveg, hajviselet, bőrszín, szájból kilógó cigaretta, a ruházat, mind a szoftver generálta olyan részletek, amik így egyedivé és szerethetővé teszik az arcokat.
CryptoPunks 532 és 602, mindkettő a Christies árverésén kerülnek először értékesítésre
Összesen 10 ezer figurából 6039 férfi, és 3840 nő készült. 121 olyan Punk született, akiknek a nemét nem lehet beazonosítani, vagy éppen földönkívüli lények.
Mind a 10 ezer arc megtekinthető a Larva Lab weboldalán. A képek szabadon terjeszthetők, bárki lementheti magának, és használhatja akár facebookon profilképként. De mindegyik Punknak, csak egy jogos tulajdonosa lehet.
A szoftveresen generált alkotásokban az a nagyszerű, hogy a folyamat a művész kontrollja nélkül, egészen meglepő eredményt tud produkálni. Hall és Watkinson több százszor futtatták le a programot, mire az a kívánt vizuális eredményt hozta, aztán az Ethereum blokláncba égetve 2017 június 23-án a Punkok ingyenesen letölthetők lettek.
A szerencsések hamar felfedezték a projektet, és a másodlagos piacon komoly haszonnal adták tovább a képeket. Erről nem találtam információt, de azt gondolom, hogy az NFT technológia biztosította royalty-ból az alapítók minden eladás után ma is kapnak részesedést. Hall és Watkinson 1000 darabot tartottak meg maguknak, ebből a válogatásból kerül most 9 árverésre a Chrystiesnél.
A Larva Lab oldalán követhető, hogy melyik sorszámozott Punktól válna meg éppen a tulajdonosa. A legolcsóbb 5 millió forint környékén vásárolható meg, a legdrágább eddigi eladás 7,5 millió dollár, azaz 2,2 milliárd forint volt.
Az eddigi legdrágább, a pipázó CryptoPunk 7804 - 7,4 millió dollárba került
Az előző 12 hónapban több, mint 8000 tranzakció történt, átlagosan 10 millió forint körüli egységáron. A projekt által generált összbevétel eddig 251 620 000 dollár, azaz 75 milliárd forint, és a történet még nem ért véget. Könnyen lehet, hogy mához öt-tíz évre a CryptoPunks a világ legnagyobb árbevételű művészeti projektje lesz.
Az NFT piacra most elsősorban a közvélemény a csillagászati árak miatt figyel, de a CryptoPunks a művészeti világnak is sok tanulsággal szolgál. Ez a generatív művészet egyik legnagyobb hatású projektje, amiből szerintem ezt érdemes megjegyezni:
- Elég nagy, de mégis kezelhető és korlátozott mennyiségben adták ki az alkotók a képeket
- Minden alkotás egyedi
- Az alapítók okosan megtartották maguknak a képek 10%-át
- Ingyenesen tették ki a képeket a piacra, majd a másodlagos eladásokból royalty-t kérnek
- Úttörők voltak, mert az elsők között álmodtak meg egy ilyen hosszú távra tervezett projektet az akkor még csak éppen induló NFT piacon
- A projektet az alapítók azóta is gondozzák, legújabb fejlemény ez a Christies árverés
Végül egy kis összehasonlítás, hogy az NFT piacon belül melyek voltak eddig a legnagyobb árbevételt generáló sorozatok és piacterek.
Forrás: https://nonfungible.com